
Vezérkari főnök: a Magyar Honvédség felkészült a téli időjárás kezelésére
Közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emeltek vádat egy férfi ellen, aki a rendőrök elől menekülve kockáztatta a közlekedésben résztvevők életét – állt a Baranya Vármegyei Főügyészség csütörtöki sajtóközleményében.
Információk szerint 2024 januárjában a férfi Mohács irányából tartott Pécs felé, amikor a járőrök észrevették az autóját, - melynek érintettsége egy lopással kapcsolatban is felmerült - ezért igazoltatni akarták.
A sofőr azonban nem állt meg, sőt felgyorsított 160-170 kilométer per órára, hogy lerázza a megkülönböztető jelzést használó hatóságokat.
A férfi menekülés közben egy másik autóst is veszélyeztetett, ugyanis többször szabálytalanul előzve áttért a szembesávba. Ráadásul az ámokfutó egy-egy láncfűrészt is kidobott az ablakon, amelyek a rendőrök elé, az útra estek.
A férfi végül egy szarvasmarhatelepen beragadt a sárba, ahonnan gyalog próbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták.
A sofőrt emellett 5 társával együtt megvádolták felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdasággal is.

Vezérkari főnök: a Magyar Honvédség felkészült a téli időjárás kezelésére

Kukásautó gázolt halálra egy idős nőt Budapesten

Döbbenetes mit rejt az éjszakai élet a Bükkben

Operatív Törzs koordinálja a rendkívüli időjárás elleni védekezést

Tűz ütött ki a BMW debreceni gyárában

Tömeges rosszullét történt egy zalaegerszegi iskolában

BM: a készenléti szervek felkészültek a meteorológiai előrejelzések alapján várható extrém időjárásra

Jön a nagy hó és az ónos eső, itt kaphatnak naprakész tájékoztatást a közlekedők

Meghökkentő mit találtak a rendőrök igazoltatás közben Szeghalmon

Erőszak, zsarolás és rongálás: rettegésben tartotta a lakókat a fiatalkorú

Nagy mennyiségű hó eshet szerda reggelig, mutatjuk leginkább hol

Nagyon sietett, ezért három autót is összetört - videóval