2025. december 05. péntek, Vilma
8°C Budapest

Csaknem húszan kerültek egyszerre kórházba Zalaegerszegen, kiderült, mi okozta

Csaknem húsz beteg jelentkezett ételmérgezéses tünetekkel szerdán a zalaegerszegi kórházban, a megbetegedéseket valószínűleg egy étterem menüjének elfogyasztása okozta.
Tenyek.hu
2024. december 12., csütörtök 13:55
Vágólapra másolva!

A Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház az MTI érdeklődésére megerősítette a zaol.hu információját, miszerint szerdán az éjszakai órákig 14 páciens érkezett ételmérgezésre utaló tünetekkel a sürgősségi betegellátó osztályukra, négy további beteg pedig telefonon igényelt segítséget. Valamennyien ugyanabban az étteremben ebédeltek, ugyanabból a menüből.

A sürgősségi osztályra került páciensek az állapotuknak megfelelő kezelésben részesültek, majd megfigyelés után hazamehettek.


A kórház felvette a kapcsolatot a kormányhivatal szakigazgatási szervével, bejelentette az esetet, a fertőzés okának kiderítése érdekében pedig az illetékes laboratóriumba továbbították a vizsgálati mintákat.

A zaol beszámolója szerint hányással, hasmenéssel kerültek a betegek kórházba. Az étterem vezetője név nélkül azt közölte a lappal, hogy szerdán ő maga is bejelentette a történteket a kormányhivatalnak, a népegészségügyi osztály munkatársai pedig csütörtök délelőtt meg is kezdték a vizsgálatot.

MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk