
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Súlyos testi sértés miatt emeltek vádat egy huszonéves férfival szemben, aki ellen felfüggesztett börtönbüntetést és pártfogó felügyeletének elrendelését indítványozták – írta hétfőn a SONLINE.
Információk szerint 2024 júniusában a fiatal férfi egy Kaposvár környéki faluban biciklizett éppen, amikor a kezében lévő sörösdobozt elhajította.
Ezt látta egy mögötte tekerő idős kerékpáros, aki odaszólt neki, hogy ne szemeteljen.

Fotó: ügyészség
Ekkor a vádlott leszállt a biciklijéről és szidni kezdte a férfit, aki el akarta kerülni a konfliktust, de azért újra megjegyezte, hogy nem kellett volna eldobni a sörösdobozt.
A fiatal férfi ettől még dühösebb lett, ezt látva az idős biciklis elkezdett tekerni a másik irányba, hogy elmeneküljön, de támadója futva utolérte, majd hatalmas erővel megütötte a hátát.
Habár az áldozat nem esett el, vesezúzódást és ágyéki csigolyatörést szenvedett.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen