
Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján
Ő nagyon megbánta az eseményeket
– ezt mondta védőügyvédje szerint a kihallgatásán a 18 éves fiú, aki brutális módon halálra késelte barátnője anyját egy hónapja Budapesten. Az ámokfutó fiatalt öt órás kihallgatásán döbbenetes részleteket árult el az egész országot sokkoló kegyetlen gyilkosságról, például sokkal több szúrás történt, mint amennyiről eddig tudni lehetett.
Az ügyfelem azt mondja, hogy 5-6 szúrásra emlékszik az eseményekből. Tehát összesen, most az orvosszakértői vélemény szerint 45 szúrás keletkezett, ő 5-6-ra emlékszik. Gyakorlatilag azt mondja, hogy neki lejött a roló
– mondta a Tényeknek Hegedüs Dániel ügyvéd.
Azt állítja ekkor képszakadása lett, és csak akkor tudatosult benne mit tesz, amikor az utolsó szúrása a családanya nyakát érte, a sebből pedig spriccelt a vér. Ekkor elmenekült, a kést pedig egy kukába dobta. Azt mondta eredetileg magával akart végezni.
Aznap felment az áldozatnak a lányához, fel szeretett volna menni, hogy előtte szíven szúrja magát. Tehát ez volt az alap célja, hogy öngyilkos legyen. Felment, a ház előtt meggondolta magát, és tovább sétált az utcán. Ez egy emelkedős utca, alulról érkezett az áldozat, és sajnos nem tudott ráfordulni a kocsibejáróra, ezért tovább kellett haladni az utcán. Ahol is összetalálkoztak az ügyfelemmel
– részletezte az ügyvéd.
A késelő szerint párja édesanyja megállt mellette a kocsival, és közölte vele, hogy épp most jelentette fel, és most sem lehetne itt, ezért rendőrt hív. Ekkor odarohant a nőhöz és dulakodni kezdtek.
Az ügyfelem pedig mondta, hogy szeretne beszélni a volt barátnőjével. Igazából szó szót követett, dulakodás alakult ki, az ügyfelem zsebéből kiesett a kés a dulakodás közben, mind a ketten utána nyúltak, az ügyfelem volt a gyorsabb
– tette hozzá a jogász.
A gyilkos fiatal és barátnője 10 hónapig alkottak egy párt, de külföldi úton összeverekedtek. A szerelmes képeket a gyilkosság napján egy bejegyzés váltotta a fel, idézem: „meg lettem csalva 10 hónap szerelem és 3 millió forint költés után”. Ez követően történt a felfoghatatlan tragédia. Az áldozat korábban egy kereskedelmi TV csatorna kommunikációs vezetője volt. Többször is segítséget kért és orvost keresett lánya barátjának, illetve gyerekének is, mert korábban odáig fajult a két fiatal veszekedése, hogy mindketten kórházba kerültek. Most elmeorvos-szakértő vizsgálja a gyilkost, a szúrt sebekről pedig boncoláson állapítják meg, hogy különös kegyetlenséggel követték-e el a gyilkosságot.

Felborult egy mentőautó Tatabánya egyik legforgalmasabb útján

Iszonyatos fegyverarzenál miatt vonult ki a TEK

Ne egye meg senki - kedvelt rágcsát hívtak vissza a boltokból

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló