
Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt abban az ügyben, amelyben egy férfi egy kislányt szexuálisan molesztált.
A büntetett előéletű idős férfi jó barátságot ápolt egy családdal, amellyel rendszeresen találkozott azok otthonában - írja közleményében a Pécsi Fellebbviteli Főügyészség.
A férfi azért, hogy a tízéves kislány bizalmát elnyerje, apróbb ajándékokkal, édességgel kedveskedett neki, majd amikor egyedül maradtak, többször molesztálni kezdte.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Később a kislányt a gyámhivatal egy intézményben helyezte el, ahol a férfi ismét próbálta felvenni vele a kapcsolatot. A vádlott találkozóra invitálta a gyereket, amelyet a kislány kezdetben elutasított, majd – remélve, hogy az elkövető már megváltozott –, elment vele a környéken autózni. A férfi kihasználva a helyzetet ismét zaklatta a lányt, aki feldúlt állapotban szaladt vissza az intézetbe. Másnap a gondozója tette meg a feljelentést.
A Pécsi Törvényszék szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, és ezért őt 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A vádlott és védő – a tényállást, minősítést és a büntetéskiszabást is támadva – teljeskörű fellebbezést jelentett be.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének kisebb módosítással történő helybenhagyására tett indítványt.
Az ügyben a Pécsi Ítélőtábla fog másodfokon döntést hozni.

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók