
Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő
A napokban egy idős házaspár lett rosszul egy Fejér vármegyei településen, akiknek azonnali életmenésre volt szükségük – írta hétfőn az Országos Mentőszolgálat hivatalos Facebook-oldalán.
Információk szerint a férfi épphogy kilépett a kapun, amikor hirtelen rosszul lett és árokba csúszott. A szemtanúk azonnal a beteghez siettek és mentőt hívtak hozzá, majd telefonos utasítások alapján megvizsgálták. A férfi azonban ekkor már nem lélegzett, ezért megkezdték újraélesztését.
Ezt követően kiderült, hogy a ház kertjében – ahonnan a beteg távozott – egy idős nő fekszik, akinek rendőrök rohantak a segítségére.
Nem sokkal később a szakemberek mentőautóval, valamint mentőhelikopterrel érkeztek meg a helyszínre és emelt szinten folytatták az életmentést, ami mindkét esetben sikerre vezetett.
A házaspárt stabil állapotban szállították kórházba.
Azt azonban nem közölték a mentők, hogy mitől estek össze szinte egyszerre.
A borítókép illusztráció: Magyar Légimentő Nonprofit Kft. hivatalos Facebook-oldala

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja

Belőttek egy óvoda ablakán Solymáron

107-el repesztettek Salgótarjánban, 210 ezer lett a vége

Megkéseltek a nyílt utcán egy kiskorút Pécsen

Puskával förmedt kisgyerekekre egy férfi Debrecenben

Holttestet találtak a Dunában