
Gázolt a vonat Győrnél
Juhászné Prantner Etelka közleménye szerint a járőröknek az vált gyanússá, hogy a tréleren szállított autóban egy más típusú jármű pótkereke hevert az ülések között. A cigaretta- és kábítószerkereső kutya jelzett, majd a gumi eltávolításakor kiderült, hogy az üres légteret purhabbal töltötték ki, s mellette az abroncs több mint 9 kilogramm kábítószergyanús anyagot rejtett magában.
Később az is kiderült, hogy a megtalált anyag 7000 darab extasy tabletta és 4 kilogramm kokain, amelyek feketepiaci értéke megközelítőleg 117,5 millió forint.
A sofőrt a rendőrség előállította – olvasható a közleményben.
MTI

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek

Elfogták az embert, aki belőtt a solymári kék óvoda épületébe

Fegyveres férfi őrjöngött egy pécsi iskola mellett

A nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt férfit

Egy telefonhívással tűnt el 17 millió egy múcsonyi nő számlájáról

Meghalt a Kölcsey iskola nyolcadikos diákja