
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a két, huszonéves férfi, akik társaikkal együtt a szalagavató után bulizó fiatalokból álló csapatra támadtak rá – állt a Fővárosi Főügyészség csütörtöki sajtóközleményében.
Információk szerint 2021 decemberében egy 6 főből álló baráti társaság egyikük szalagavatóján vett részt, majd egy óbudai szórakozóhelyre mentek tovább.
Az éjszaka folyamán a fiatalok két tagja kiment a mosdóba, ahol összetűzésbe kerültek néhány velük egykorú bulizóval, akiknek egyikük – a későbbi vádlott – megalázóan beszélt velük és arra akarta kényszeríteni őket, hogy térdeljenek le. A fiúk ezen nagyon meglepődtek, de nem teljesítették a parancsot, ezért ütni kezdték őket. Az incidensnek a biztonsági őrök vetettek véget.

Fotó: Magyarország Ügyészsége
Záráskor az épület előtt az ügy másik vádlottja és ismeretlen társa újra rátámadt a mosdónál már megütött fiatalra, a másik elkövető pedig bántalmazni kezdett egy újabb fiút a sértetti bandából.
Az áldozatok társasága el akart menekülni a helyszínről, de ezt a támadók nem hagyták és utcai verekedést provokáltak, amit a járókelők állítottak le.
Az ügyben azonosított két férfit társtettesként, csoportosan elkövetett garázdasággal, valamint súlyos testi sértés kísérletével vádolták meg. Rájuk büntetővégzésében 1-1 év, végrehajtásukban 2-2 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.
A döntés csak az egyik vádlott tekintetében jogerős.
A videó IDE KATTINTVA megtekinthető.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen