
Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába
Az egész utcát lezárták, még egy távirányítású, lánctalpas robotot is bevetettek, több mentő és tűzoltóautó is érkezett, hatalmas volt a készültség. Egy zavart idős lakóhoz riasztották őket csütörtök este a Tömő utcába, aki információink szerint fegyverrel zárkózott be a lakásába.
Az egyik toronyház 14. emeletén fenyegetőzött egy nyugalmazott katona. Azt ordította, hogy mindenkivel végez, ezért a gondnok kihívta a rendőrséget, és a férfi családjának is telefonált, akik megerősítették, hogy a zavart nyugdíjasnak valóban van fegyvere. Kivonult a TEK és lezárták az egész utcát, a házban pedig szüneteltették a gáz és a villany szolgáltatást. Végül sikerült kórházba vinni az idős férfit. Úgy tudjuk skizofrén betegséggel küzd, és a lakók már korábban is panaszkodtak a rémisztő viselkedése miatt.
Az idős férfi néhány napja az erkélyen állva azt ordította, hogy gyilkos van a házban, amit az ott lakó gyerekek is hallottak, egy 3 éves kislány bepisilt félelmében. Szomszédai szerint a mentális beteg nyugdíjas nemrég veszítette el közeli családtagját, állapota ekkor fordult még rosszabbra.
Azért volt szükség a robotra, hogy ne kelljen fegyvert alkalmazni a volt katona ellen. Információink szerint, annyira zaklatott volt, hogy sürgősségi osztályra kellett vinni, és jelenleg is kórházban ápolják.
A rendőrség a Tények kérdésére írásban azt válaszolta, hogy a TEK műveleti egysége, este 8 óra után tudta kihozni a férfit a lakásából. Bűncselekmény gyanúja végül nem merült fel, ezért eljárás nem indult. A ház lakói azt mondták, az egyedül élő férfinek mostantól gyógyszert kell szednie, de nem tudni, hogy családja segíteni fogja-e ebben.

Halálos baleset történt a XV. kerületben, leszakadt az egyik sérült lába

Halálos tűz Komlón, egy idős férfi az áldozat

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség