
Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter
György bejegyzésében leírta, hogy a lánya a Délegyháza II. tónál szállt le a buszról és a tó melletti bekötőúton indult haza, amikor elé ugrott a bokorból egy meztelen, magát markolászó férfi és elindult felé.
Szerencsére, ahogy a lányom visszaszaladt a főútra, nem ment utána a nyílt részre. Így volt ideje felhívni és kiértem elé. Hála Istennek semmi baja nem lett az ijedségen kívül. Vigyázzatok magatokra és a gyerekekre. A rendőrségen természetesen bejelentést tettünk
– tette hozzá az édesapa.
A történet gyorsan elterjedt az interneten, kiderült, már többen is láttak a szatírt. Egy hozzászóló nő azt is írta, hogy őt fellökte a férfi.
A rendőrség nyomozást indított az ügyben és keresik a férfit.
Aki magát nemi vágyának felkeltése vagy kielégítése céljából más előtt szeméremsértő módon mutogatja, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a Büntetőtörvénykönyv szerint.

A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok