
Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán
Óriási meglepetésről számolt be Vastag Csaba a TV2 vezérigazgatójának főtanácsadója és Farkas Ákos kreatív producer szerdán a Mokkában. Desmond Child világhírű dalszerző együtt fog dolgozni a Megasztár versenyzőivel, és egyúttal a zsűriszékbe is beül.
A zenész a szerzeményeivel olyan világsztárokat tett híressé, mint Bon Jovi, Ricky Martin, Shakira vagy éppen az Aerosmith együttes. A jól ismert slágerek közül vasárnap is hallható lesz jónéhány, mert a hat versenyzőnek először egy Desmond Child által szerzett dalt kell előadnia. A stressz-szint biztosan az egekbe szökik, mert maga a művész lesz az, aki értékelést is mond az előadások után.
Desmond több mint egy hétig marad Magyarországon, így a Megasztár döntőjébe jutó 4 tehetség felkészülését is segíteni fogja. Nem titkolt célja, hogy a zenei életben megteremtse Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok közötti hidat.
Minden lehetőséget igyekszünk megadni, hogy valaki a világot jelentő deszkákra szó szerint is kiléphessen. Az már csak rajta múlik, hogy ezzel él-e?
- fogalmazott Vastag Csaba.
A Megasztár vasárnap 18 óra 55 perckor kezdődő műsora tehát nem mindennapi izgalmat ígér.

Szörnyű tragédia Mikuláskor, gyászba borult az ünnep Kisvárdán

Olasz dráma a kaposvári konyhában: egymásra hajigálta a kést a házaspár

Elgázoltak egy 70 éves nőt Pécsett

Meddig tart még a drogos sofőrök ámokfutása? Sorra történnek a tragédiák

Kaparós sorsjegyeket rabolt, milliókban reménykedett

Videón, ahogy felgyújtotta ismerőse autóját egy esztergomi férfi

Videón a sárvári boltos banda, trükkös módszerrel fosztogatták az üzleteket

Kilencéves, gyászoló nevelt lányát molesztálta egy férfi

Szerelés közben gyulladt ki egy kocsi Budapesten - videóval

Több mint harmincan sz*xeltek a kiskorúval, kamasz bocsátotta áruba a lányt Zalában

Videóra vette a motoros, ahogy elgázolják Budapesten

Kiugrott az erkélyéről egy 10. osztályos fiú Tokajban, szörnyű esetről érkezett hír