
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Garázdaság és más bűncselekmények miatt emeltek vádat két férfi ellen, akik karddal fenyegetőzve akarták megbosszulni az egyikük gyermekét ért bántalmazást – állt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdai sajtóközleményében.
Információk szerint 2023 szeptemberében az egyik vádlott gyerekét pofon ütötte diáktársa egy borsodi település általános iskolájában. A bántalmazott tanuló édesapja ezért ismerősével úgy döntött, hogy elmennek a fiú családjának otthonához, hogy számon kérjék őket.
A dühös férfiak a házhoz érve kihívták a gyermek anyját, aki másik kiskorú fiával és édesanyjával ment ki hozzájuk. Ekkor azonban a vádlottak azzal kezdtek el fenyegetőzni, hogy megölik az egész családot. Ráadásul egyikük többször a fiú felé ütött, ezért a nő beküldte rokonait az udvarra.

A fotó illusztráció: police.hu
Az egyik férfi ettől olyan dühbe gurult, hogy kocsijából elővett egy fanyelű kardot és azt ordítozta a gyereknek, hogy levágja a fejét. Az édesanya ezért fia elé állt és elkapta a fegyvert. A támadásnak az vetett véget, hogy a család ki akarta hívni a rendőrséget.
A nő a bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A büntetlen előéletű férfival szemben pénzbüntetést, míg a büntetett előéletű, visszaeső, kardot használó társával szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványoztak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen