
Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető
Hatalmas fadarabok és raklapok mögé rejtette a korábban eladott autóját egy 29 éves férfi Martfűn. A férfinek annyira hiányzott a korábbi kocsija, hogy kitalálta, visszalopja azt. Az eladásakor a pótkulcsot magánál tartotta. Az új tulajdonos házához ment, kinyitotta az ajtót és elhajtott az autóval. A pancser tolvaj viszont egy barátjának a telkén tette le a visszalopott autót, ráadásul úgy, hogy raklapokat, fadarabokat és egy tartályt pakolt köré, amiket lepedőkkel takart le. Mindezt a telek tulajdonosa nem is sejtette, csak a szomszédoknak tűnt fel valami szokatlan az udvaron.
Az autót egy kereskedő vette meg a férfitől. Döbbenten nyilatkozott a Tényeknek.
Ő eljött érte, reggel, mire kijöttünk érte, ellopta, értesítettük a hatóságokat, és ők tették a dolgukat. Igazából aznap még meg is lett az autó
– mondta a kereskedő.
Az autó azóta már visszakerült a kereskedésbe, úgy tudjuk hamarosan valaki meg is vásárolja. A rendőrök végül elfogták és előállították a pancser tolvajt, aki beismerő vallomást is tett.
A férfi azt mondta, hogy hiába vásárolt magának egy másik autót, nagyon hiányzott neki a régi, ezért lopta vissza azt.
Ha a férfit elítélik, akár 3 évre is rács mögé kerülhet.

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség

Buszmegállóban esett össze egy férfi, kollégái küzdöttek az életéért

Meghalt Mészely László

Megállt az utasokkal egy személyvonat az éjszaka közepén Győrnél, rettenetes dolog áll a háttérben

Hátborzongató eset: női holttestet találtak a komáromi Monostori-erdőben

Nagyszabású munkálatok zajlanak Budapest mellett, valami egészen új épül

Hajmeresztő jelenetek Szombathelyen: egy pillanat alatt életveszélybe kerültek többen

Megdöbbentő adatokat mértek Északkelet-Magyarországon kora reggel, ránk rúgták az ajtót a mínuszok

Összehangolt akció: Drámai mentés zajlott a Pilisben