
Durva leszámolás volt egy zalai benzinkúton, többször lesújtott kardjával egy ámokfutó
A támadó a patakba dobta a fegyvert, majd elmenekült.
Tenyek.hu 2024. november 11., hétfő 15:09
Késsel a kezében rohanta le haragosát egy 35 éves bérbaltavári férfi egy benzinkút parkolójában, a Zala vármegyei Bakon vasárnap délután. A felek között még másfél héttel korábban, egy közlekedési szituáció során mérgesedett el a viszony – számolt be a police.hu.
A támadó meg is sebezte 53 éves áldozatát, aki közben elővett a kocsija csomagtartójából egy vascsövet, és azzal vágott vissza.
A fiatalabb férfi ekkor kirántott az autójából egy kardnak látszó tárgyat, majd többször is lesújtott ellenfelére, végül pedig távozott. Az áldozat nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
A rendőrök a helyszínen megtalálták az eltört kés pengéjét, a kardhüvelyt és a vascsövet is, azonban a támadó az éles fegyvert egy patakba dobta. A férfit súlyos testi sértés miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették.
+Ez is érdekelheti

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok



