
Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol
Az életben előforduló, valós pénzügyi döntésekre felkészítő MoneySim ViaDal kárpát-medencei szimulációs verseny arra hívta fel a figyelmet, hogyan lehet a pénzügyi tudatosság, a kockázatvállalás, a takarékosság, a vagyongyarapítás és a jóllét egyensúlyára törekedni a mindennapi döntéseinkben.
Az online kihívás döntőjébe a korábbi fordulókban legügyesebbnek bizonyuló 40 középiskolás került, közülük az első 20 helyezettet díjazták a szervezők november 12-én. A legjobb döntési kombinációért járó fődíjat Szabó Sámuel, a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja nyerte el. A dobogó második fokára Hajik Bálint, a kaposvári Noszlopy Gáspár Közgazdasági Technikum tanulója állhatott fel, míg a bronzérmes Budai Csaba a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziumából érkezett.

A középiskolások értékes nyereményei mellett a szervezők elismerték a legtöbb diákot felkészítő pedagógusokat is. Czapák Dóra, a Pénziránytű Alapítvány ügyvezető igazgatója örömét fejezte ki, hogy minden évben láthatóan növekszik a mindennapi pénzügyek iránt érdeklődő fiatalok száma. Bárány Bernadett, a Magyar Biztosítási Tanácsadók Szövetségének főtitkára elmondta, hogy a biztosításokkal kapcsolatos tudatosság már egészen fiatal kortól rendkívül fontos. A szervezők megköszönték a pénzügyi nevelő munkában elengedhetetlen szerepet vállaló kiváló tanárok támogatását, a kimagasló teljesítményt nyújtó diákot felkészültségét, majd a díjátadó gála zárásaként a Pénzmúzeum interaktív tárlatára invitálták a meghívottakat.

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Összeesett egy 8 éves fiú testnevelés órán Budapesten, az életéért küzdöttek

Elektromos bicikli okozott óriási háztüzet Törökszentmiklóson

Fejbe találta a tűzijáték, azonnal meghalt egy férfi

Az osztalék kizárólag a tulajdonosoknak és a részvényeseknek jár

Emberölés történt Döbröközön, egy kútban találták meg a nő holttestét

Álló autó gázpedáljára lépett egy kisfiú Pécsnél, házba csapódott

Meghalt az ígéretes fiatal tehetség, Márkus Péter

Pest vármegyei horror: A nyílt utcán ölt a rettegett elkövető

Rendkívüli riadó a Dunaújvárosi Egyetemen: Hajtóvadászatot indítottak

Kijöttek a hivatalos becslések: Ez vár sok magyarra a következő hónapokban

Különös tilalom lép életbe Győr-Moson-Sopronban – szabálymódosítás mellett döntött a szövetség