
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Nagy erőkkel vonultak ki a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai a férfi nyíregyházi házához. Az egyik szobában egy 14 éves tini képei lógtak a falon bekeretezve, köztük félmeztelen fotó is. A házrészben egy 62 éves férfi lakott, megbilincselték. Hónapokig szexuális kapcsolata volt a kislánnyal.
A helyiek felháborodtak, az idős férfi egyik szomszédja nem feltételezett semmi rosszat az új lakókról. A férfi a feleségével és a nagykorú közös gyerekükkel ugyanis nemrég költözött ide.
Elváltak, végülis külön élnek, de egy házban
– mondta az egyik szomszéd.
A férfit már régóta megfigyelték a hatóságok. A kamaszlány egy gyerekotthonban lakott, a férfivel 2023 elején ismerkedett meg.
A tini érzelmileg és anyagilag is kiszolgáltatott helyzetben volt. Ezt használta ki a gyanúsított. A férfi kocsival furikázta a lányt, gyorsétterembe vitte enni, majd ezekért a szívességekért szexuális szolgáltatást kért tőle.
A videón az is jól látszik, amikor elviszik a férfi autóját. Az együttlétekre többnyire abban került sor. Az apa volt, hogy mobiltelefont és pénzt adott a lánynak, de lehetséges, hogy kábítószert is. De nem csak ő, hanem mások is kihasználták a tinit, különféle helyeken kuncsaftok kérését is teljesítenie kellett. A kamasznak a férfival a szexuális viszonya csaknem egy évig tartott, 2023-ban ősszel döntött úgy, hogy nem akar tovább együtt lenni vele. Hiába tiltakozott, a férfi agresszívvá vált és megerőszakolta.
A nyomozóhatóság szexuális erőszak, szexuális kényszerítés, gyermekprostitúció kihasználása és prostitúció elősegítéseinek minősített esetei miatt hallgatta ki gyanúsítottként a férfit, majd őrizetbe is vette
– mondta a Tényeknek Borsodi-Buss Emese a vármegyei főügyészség szóvivője.
Az ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, amit a bíróság egy hónapra elrendelt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen