
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Egy csornai házban gyilkolt meg egy 21 éves férfi egy 39 éves családapát tavaly áprilisban. Az áldozat egy pékség résztulajdonosa volt. Mindenki ismerte és szerette.
A két férfi még 2022 elején ismerkedett meg, szerelmi kapcsolatba kerültek és összeköltöztek. Az együttélés azonban nem volt felhőtlen, sokszor veszekedtek egymással. Ezért részben az ital volt felelős, de a féltékenység is közrejátszott.
Harmadik személy is időnként be volt vonva a szexuális aktusokba
– állította egy helyi a Tényeknek.
A tragédia napján is együtt volt a pár egy férfival. Az áldozat elkezdett vonzódni az ismerősükhöz, ez pedig nem tetszett az élettársnak. Összevesztek, az ismerőst pedig elküldték a házból. A vádlott is később elment otthonról, de aztán visszatért és egy ollóval halálra szúrta a párját.
A sértetten 126 szúrt, metszett, szúrva-metszett sérülés és további 15 tompa erőbehatástól származó sérülés volt. Tehát mindösszesen 141
– mondta a tárgyaláson Bóka Tibor bíró.
A holttestet az áldozat hozzátartozói fedezték fel, ugyanis furcsállták, hogy a férfi nem jelent meg lánya születésnapján, ezért mentek el hozzá. A gyilkos próbált elszökni, Miskolcon épp el akarták fogni a rendőrök, amikor a nála lévő késsel nyakon és mellkason szúrta magát. A férfi állapota válságos volt, újraélesztették sőt szívműtétet is végrehajtottak rajta, így túlélte. A bíróság hétfőn különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében bűnösnek mondta ki. 13 év fegyházbüntetésre és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A férfi nem fogadta el a döntést, fellebbezett, ezért az ítélet nem jogerős. Az ügy másodfokon tovább folytatódik majd.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen