
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A rendőrök azután csaptak le Győrteleken, hogy éveken keresztül fiatal nőket kényszerített prostitúcióra egy férfire. A rendőrök rajta kívül még egy férfit és egy nőt kaptak el, rájuk Jánkmajtison ütöttek rajta Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében.
Az az ő dolguk, nem a magáé, nem az enyém, hogy ők mit csináltak
– ezt az egyik elfogott férfi anyja mondta a Tényeknek azután, hogy a múlt héten őrizetbe vették a fiát.
A férfiak miután megismerkedtek az áldozatokkal, kapcsolatot kezdeményeztek velük és szerelmet színleltek. Ezután vették rá őket arra, hogy szexmunkát végezzenek Svájcban és Németországban, így akarták garantálni számukra az anyagi biztonságot. Ez azonban egyáltalán nem így történt, ugyanis minden pénzüket elvették tőlük.
A lányoknak napi 15 órát kellett dolgozniuk. Általában 6 kuncsaftot kellett napi szinten fogadniuk, de előfordult az is, hogy 10-12 vendég érkezett hozzájuk. A családtagoknak összesen napi szinten 600 illetőleg 1000 euró közötti összeget kellett átadniuk
– mondta Kész-Varga Mónika a Nemzeti Nyomozó Iroda szóvivője.
A nőknek olyankor is fogadniuk kellett a kuncsaftjaikat, amikor terhesek voltak, vagy betegek, sokszor az alhasi fájdalom ellenére is dolgoztatták őket. A bandatagokat nemrég letartóztatták.
Most egy hónapra elrendelték letartóztatásukat. Kiderült, hogy 2018-tól kezdődően a lakókörnyezetükben élő, anyagi helyzetük, iskolázatlanságuk és családi viszonyaik miatt kiszolgáltatott helyzetben élő nőket kényszerítettek prostitúcióra.
A banda tagjai emberkereskedelem és kényszermunka miatt súlyos börtönbüntetést kaphatnak.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen