
Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás
Váratlan látogató érkezett a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság központi épületének erkélyére a pécsi Tettye téren – számolt be a minap honlapján a szervezet.
A dolgozók egy méretes halálfejes lepkére lettek figyelmesek, amely nappal az ingatlan falán, a gerendák alatt időzött.
A szenderfaj több érdekes tulajdonsággal is rendelkezik:

A fotó illusztráció: MTI/Sóki Tamás
A faj április-május táján érkezik hozzánk Észak-Afrikából, itt aztán egyszer petézik, a kikelő hernyókkal pedig november végéig lehet találkozni a burgonyaföldeken, ördögcérna- és fagyalbokrokon.
A földben, a saját maga által készített üregben bábozódva telel át, hazánkban azonban nem képes átvészelni a leghidegebb évszakot, ezért az Európában fejlődött egyedek ősszel délre vonulnak.
A nemzeti park igazgatósága kiemelte, a halálfejes lepke természetvédelmi értéke 10 ezer forint.

Nem bírt leállni a csörögi fiatal - minden napra jutott egy lopás

Nem nyert, ezért tört-zúzott egy debreceni lottózóban

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok