
Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat
Megpróbálta Önöket megölni?
Bevont fejjel, úgy nézett ki, mint egy terrorista
– ezt mondta, miután kiengedték a letartóztatási tárgyalásáról, az a férfi, aki saját otthonában késsel leszúrta lánya volt barátját Dunaföldváron. A 24 éves fiatalnak még volt annyi ereje, hogy biciklivel elmeneküljön, de 150 méterre a tetthelytől, összeesett és meghalt.
A család egyik ismerőse szerint, Milán nem tudta elfogadni a szakítást és zaklatta volt barátnőjét, a tragikus estén is besurrant hozzá.
Besurrant a lakásba. Éjjeli órákba ráugrott és nekiállt fojtogatni a lányt, erre az apa ugye ezt meghallotta, fölszaladt a lakásba, villanyt kapcsolt és akkor a támadó elengedte azonnal és nekiugrott a már amúgy is beteg, cukorbeteg, félig botorkáló édesapának
– árulta el az ismerősük a Tényeknek.
Az apa állítólag félelmében kapta fel a kést, hogy megvédje a lányát és a családját.
Fogott egy konyhakést és átnézte a lakást, hogy ténylegesen távozott-e az úr, de nem távozott, hanem ismét nekiugrott a lenti szinten és ez a dulakodásnál történhetett, valószínűleg egy véletlenszerű késelés
– tette hozzá.
Erre a jogos védelmi helyzetre hivatkozott a férfi a letartóztatásakor a bíróságon is. Feltehetően ezért, csak egy enyhébb kényszerintézkedést kapott.
A bíróság bűnügyi felügyeletet rendelt el, ez négy hónap időtartamra fog vonatkozni, ez azt jelenti, hogy Tolna vármegye területét, illetve Fejér vármegye területét nem hagyhatja el engedély nélkül
– magyarázta Duzs Edit ügyvéd.
Az áldozat Dunaegyházán lakott az édesapjával, biciklivel járt a lányhoz. A helyiek nagyon megdöbbentek amikor megtudták, hogy megölték Milánt. Volt, aki jól ismerte, mert korábban az unokájával járt.
Unokámnak volt a barátja, egyszer-kétszer járt nálunk, sitten volt, hogy miért azt nem tudom
– mondta egy nő.
Az ott élők szerint kisebb vagyonelleni bűncselekmény miatt volt büntetve, de azt állítják, hogy nem volt erőszakos.

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról