
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Lila foltok, sebek és horzsolások látszódnak a nő karján és hátán is. Anettet hónapokon keresztül tartotta fogva élettársa egy házban Császáron, Komárom-Esztergom vármegyében. Lelakatolta a bejárati ajtót és a kaput is. Ezalatt az idő alatt többször kegyetlenül megverte, fojtogatta, csavarhúzóval és ollóval, de baltával és késsel is kínozta, és többször meg is erőszakolta.
Anett elcsukló hangon beszélt a Tényeknek a szörnyűségekről, amit átélt.
Apránként alakult ki mindez
– kezdte.
A nő még januárban ismerte meg a férfit, beleszeretett. Pár héten belül összeköltöztek, a pokoli kínzások viszont nyáron kezdődtek. A könyörtelen bántalmazó egy fényképpel zsarolta meg Anettet, amin a nő meztelen volt. Párja prostitúcióra akarta kényszeríteni, ezzel akart pénzt keresni. Az asszony ezt azonban nem akarta.
Ellenkeztem. Sokat. Addig ütött, amíg ellenkeztem
– tette hozzá a nő.
Ez pedig minden nap egyre rosszabb lett. A férfi végül már nem csak a házból nem engedte ki, de még a szobából sem. A dolgát is csak egy kosárban végezhette el. Az erőszakoskodás is mindennapossá vált.
Éltünk rendes szexuális életet is, de volt, amikor csak úgy meg kellett tennem. Ha akartam, ha nem
– árulta el.
Anett egy ideig próbált elmenekülni, de a helyzete kilátástalan volt. Szerinte a férfi kitervelhette az egészet, a fogság előtt ugyanis hónapokon keresztül azon dolgozott, hogy elszakítsa a nőt a külvilágtól. Az akkor még szerelemtől elvakult asszonyt egyszerűen rá tudta venni, hogy szakítsa meg a kapcsolatot a családjával is a barátaival is.
Uralkodni szeretett. Úgy gondolom, hogy őt talán ez hajthatta és igen, úgy élt sokszor, mintha mi sem történt volna
– fogalmazott Anett.
A nő végül akkor tudott elmenekülni, amikor a férfinek egy kórházi vizsgálatra kellett mennie a kisbéri kórházba. A személyzettől kért segítséget, akik rendőrt hívtak.
Lehet, hogy nekem sem sok lett volna... hogyha én akkor nem kérek segítséget és nem megyek el. Minden egyes nap egyre brutálisabb volt a bántásoknak az erőssége, ezért sejthetem, hogy nem ülnék most itt, hogyha akkor nem cselekszem
– véli a megkínzott nő.
A kegyetlen férfit azóta letartóztatták, jelenleg börtönben van.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen