
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Hogy pontosítsunk, én sem tudom a történet részét, hogy mi történt a Gyulával
– mondta akkor a nő.
A vádirat szerint a támadó jóban volt a házaspárral. A férfivel barátok voltak, a feleségébe viszont időközben beleszeretett, viszonyuk volt. Amikor ez kiderült, 3 és fél millió forintért cserébe megvásárolta az asszonyt. A felszarvazott férj viszont több pénzt, még egymilliót követelt. Összevesztek és dulakodni kezdtek, ezután történt a tragédia. A gyilkos ezután eltüntette a holttestet és segítséget kért a nőtől.
De nem fenyegetett meg, csak annyit kért, hogy ne mondjam el a rendőrségen, ami történt, mert igazából én sem tudom a pontos igazságot, de azt mondta, hogy el fogják tőlem venni a 4 éves kislányomat
– tette hozzá az asszony.
A rendőrségen csak a férfi eltűnését jelentették, a nyomozás azonban mindent kiderített. Az ügyben most hirdettek ítéletet másodfokon, a támadás pillanatait az ügyész részletezte.
A férfi beismerte egy vascsővel kétszer tarkón ütötte barátját.
A sérült ennek következtében életét vesztette.
Ennek ellenére a férfi tagadta a bűnösségét, azt mondta, nem ölte meg a barátját, és nem is gondolt arra, hogy ütéseitől meghal az áldozat. De arról is beszélt, nem volt annyi pénze, hogy megvásárolja az asszonyt.
Szerinte csak egy valaki tudná őt tisztázni, az pedig Gyula, az áldozat.
A támadót első fokon 7 év börtönre ítélték, a másodfokú bíróság nem változtatott a büntetés mértékén.
Az ítélet jogerős, ellene nem lehet fellebbezni.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval