
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Gyakran jelent meg ügyfélfogadási időn kívül egy férfi az Esztergomi Járásbíróságon, hogy ismerősét meglátogassa, ezzel viszont zavarta az ott dolgozók munkáját. A bíróság elnöke 2023. szeptember 6-án figyelmeztette őt, hogy a jövőben csak hivatalos ügyintézés miatt térjen be az intézménybe.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség hétfői közleménye szerint a férfi másnap mégis bement ügyfélfogadási időn túl az épületbe. Kikerülte a portaszolgálatot, majd befutott az egyik irodába, ahol ismerőse, illetve egy másik dolgozó tartózkodott, és bezárkózott.
Az egyik biztonsági őr vállal benyomta az ajtót, de ekkor a szélhámos nekiesett, megütötte, valamint kulcsával megkarcolta az arcát. Ekkor érkezett egy másik őr, hogy lefogja a hívatlan vendéget, aki viszont megrúgta őt.
Az ügyészség garázdaság miatt emelt vádat a támadó ellen, és indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás nélkül végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabjon ki, és rendelje el pártfogó felügyeletét.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen