
Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak
Újabb részletek derültek ki a fegyverneki szörnyűségről, ahol a nevelőszülők folyamatosan szexre kényszerítettek egy hét éves kisiskolás gyereket. Nem sokkal azután kezdődtek a borzalmak, hogy a kisfiú nevelő szüleihez került.
2023 májusig, amíg a gyermeket a gondozásokból ki nem emelték, rendszeresen különböző szexuális cselekmények tűrésére, annak végzésére kényszerítették, valamint saját szexuális cseleményeikbe is bevonták a gyermeket.
A Tények információi szerint, a kisfiút főként orális szexre és annak eltűrésére kényszerítették. A gyerek nem mert szólni senkinek, csendben viselte a gyomorforgató borzalmakat egészen tavaly májusig, amikor a gyámhivatal más nevelő szülőkhöz helyezte őt.
A nevelő apát ugyanis egy másik ügy miatt letartóztatták, ez pedig kizárta, hogy náluk maradhasson a kisiskolás. Miután a kisfiú már megbízott új gondozóiban, elmesélte nekik, milyen kegyetlenkedéseket kellett átélnie Fegyverneken.
A 35 éves férfi tavaly többször megerőszakolt egy 77 éves nőt egy idős otthonban. Ebben a törökszentmiklósi intézményben dolgozott, többek között demens betegeket ápolt. Egyikőjüket két hónap alatt többször szexre kényszerítette és meg is verte. Mikor letartóztatták, a gyereket is elvették tőlük, így derült ki, hogy zaklatták a fiút.
A férfi miután megerőszakolta a 77 éves nőt letartóztatásba került, később azonban bűnügyi felügyelettel haza engedték. Most ismét a rácsok mögé került, ezúttal a feleségével együtt.
Tizenkettedik életévét be nem töltött hozzátartozója sérelmére, folytatólagosan elkövetett szexuális erőszakkal gyanúsítják őket, akár 20 évet is kaphatnak.

Alaposan meggyűlt a baja a serpenyővel egy kislánynak, mentőket riasztottak

Megszólaltak a szirénák Paksnál, tájékoztatták a lakosságot

Külföldön csaptak le egy toplistás magyar bűnözőre

Óriási fordulat jön: Rákapcsol az időjárásunk

Óriási összefogással mentettek életet az ibrányi tűzoltók, speciális eszközöket is bevetettek

Állásinterjún omlott össze egy férfi keringése, mentő sietett a budapesti helyszínre

Infarktust kapott egy gödrei férfi, miután kirabolták - Fotók

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás

Újabb fiatal fiú tűnt el, nagy erőkkel keresik a hatóságok

Jelentős jövedelemnövekedések érkeznek februárban

Kigyulladt egy lakás Csepelen, kiderült, mi okozta - Fotó

Újabb csalók a láthatáron, gyerekek nevében szedik áldozataikat