
Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk a következő napokban
A többsávos út közepén, az ablakon behajolva ütötte a busz sofőrjét egy rolleres. A megdöbbentő felvételt egy taxisofőr rögzítette Budapesten. Látszik, hogy a fiatal férfi a felborult rollerje mellett állva, a sofőrfülke nyitott ablakán keresztül üti és lökdösi az utasokkal teli busz vezetőjét.
A verekedés a Ferenciek terén történt. A felvétel néhány napja került fel az internetre. Jól kivehető, hogy a 956-os éjszakai busz a megállójában volt, a rolleres pedig a buszsávban állva ütötte a sofőrt, aki a felvétel végén kihajolt, a verekedő kezét próbálta elkapni.
Az erre közlekedők szerint a rolleresek rengeteg problémát okoznak.
Gusztustalanok, mivel oda a buszok elé bemennek, nem kerülik ki az embereket sem
– mondta egy járókelő.
A videón látható járat éjfél és hajnali 5 óra között közlekedik, tehát a verekedés késő éjjel vagy hajnalban történt, de látszik, hogy többen is voltak a buszon, illetve az utcán is.
Egy vezetéstechnikai szakértő szerint a rollerekre még nem vonatkoznak egyértelmű szabályok, ez pedig sok konfliktust és veszélyes helyzetet okoz.
Sajnos az a baj, hogy a mikromobilitás eszközök ugye még nem igazán vannak beszabályozva, nem tudják, hogy hova kell menni. Igazából a mikromobilitás eszközöket használók, nem tudják, hogy merre menjenek, hol mi a szabályos, mi nem szabályos. És általában vélt szabályokat próbálnak meg felállítani
– mondta a Tényeknek Csörgő László vezetéstechnikai szakértő.
Hozzátette, hogy az út közepén verekedni életveszélyes, tragédiát okozhatott volna, ha a rolleres kiesik az autók elé. Sőt, a szakértő szerint a telefonnal, vezetés közben videózó taxis is felelőtlen volt.
A mobil használata kézben tartva, nem csak telefonálásra, hanem abszolút ilyen videofelvételekre is, nagyon nagy veszélybe sodorhatja az éppen közlekedőket, és a körülötte biztonságosan közlekedőket
– hangsúlyozta.
Úgy tudjuk a sofőr a Volánbusz alkalmazottja, de a cég nem tudott az esetről. A Tények megkeresésére a rendőrségtől és a Volánbusztól is azt a választ kaptuk, hogy vizsgálják a történteket.

Időjárás-jelentés: Kiderült, mi vár ránk a következő napokban

Késsel felfegyverkezett férfi ment be egy XV. kerületi óvoda udvarára, több tucat gyermeket menekítettek ki

Emberi maradványokra bukkantak Devecsernél, 24 éves gyilkosságra derült fény - Videó

Kanállal szúrta ki az ápoló szemét egy férfi

A mentőkre támadt egy ittas nő Budapesten, pedig csak segíteni akartak rajta

Tragédia Rákosligetnél: halálra gázolt egy embert a vonat

674 kilogrammnyi dohánylevelet foglaltak le a Nyírségben

Eddig 50 gyermeket vittek ételmérgezés miatt a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe

Motorbaleset a 811-es főúton - Mentőhelikopter sietett a helyszínre

Fél óra alatt elfogták az ózdi férfit, aki ellopott egy nyitva hagyott autót

Aki teheti ma tankoljon: jelentősen drágul az üzemanyag szombattól

Elfogták a rendőrök a halálos gyújtogatót