
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az állatok a rotterdami állatkertből érkeztek és a négyhetes karanténidő letelte, valamint az állatorvosi ellenőrzés után már megtekinthetőek a Jégvilág interaktív bemutató akváriumában - közölte Révészné Petró Zsuzsa, a park zoológiai osztályvezetője hétfőn az MTI-vel.
Elmondta, nevével ellentétben a leopárdcápa a békésebb cápafajokhoz tartozik. Könnyen felismerhető karcsú testéről és a fekete nyeregszerű feltűnő mintájáról, valamint a hátán lévő nagy foltokról, ahonnan általános elnevezése is származik.
A Csendes-óceánban őshonos faj elsősorban 4-20 méter mélységben él a tengeröblökben és torkolatokban, ahol elsősorban polipokkal, rákokkal, kagylókkal, csigákkal és kisebb halakkal táplálkozik.
Bár a faj a Természetvédelmi Világszövetség vörös listája szerint nem fenyegetett, lassú növekedése és vándorlási szokásai miatt, mely kis helyre korlátozódik, könnyen túlhalászható.
A most érkezett leopárdcápákkal együtt már tíz cápafajjal találkozhatnak a látogatók a Nyíregyházi Állatparkban.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen