
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Spekla Erik ügyvéd elmondta, a férfi elismerte, hogy megszúrta idős ismerősét, az eset összes körülményét azonban a további nyomozás tisztázza majd.
A Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája a szökés-elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A döntéssel szemben fellebbezést jelentettek be – közölte a védő.
A rendőrség kedden találta meg egy idős férfi holttestét egy újszegedi garázssor egyik garázsában. A nyomozók egy nap alatt azonosították, és őrizetbe vették a gyilkosság gyanúsítottját.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a megalapozott gyanú alapján a férfi korábban elköltözött az újszegedi ingatlanból, de postája miatt néha visszajárt. Szeptember végén - volt otthona közelében - találkozott a későbbi sértettel az idős férfi újszegedi garázsában. Egy korábbi sérelem miatt összevesztek, és a vitát a gyanúsított úgy zárta le, hogy egy kést felkapva nyakon szúrta az idős férfit, aki a helyszínen az életét vesztette.
A gyanúsított felmosta a garázst, magához vette a kést, a sértett telefonját, valamint a bankkártyáját, majd a garázsajtót kívülről bezárva távozott.
MTI

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen