
Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron
Hordágyon toltak a mentők egy hároméves kislányt a mentőautóba, a rokonai is vele voltak miután elütötte egy autó Kiskunhalason. Egy közelben lakó nő épp akkor ment haza, látta, hogy le van zárva az út. Nyilatkozott a Tényeknek.
Egy férfi jött ki a rendezvényről, aki elmondta nekünk, hogy egy hároméves kislány kiszaladt az útra és elütötte az autó, mondta, hogy éppen a születésnapja volt aznap
– mondta.
Percek alatt hatalmas tömeg volt az utcán, többen kirohantak az épületből, egy közelben lakó férfi a kiabálásra lett figyelmes, lincshangulat volt. Nyilatkozott ő is.
Annyit láttam még, hogy egy férfi nekirohant az autónak csörömpölést hallottam, betörte a jobb oldali ablakot, leverte vagy lerúgta a tükröt. Nagy ordibálás volt, egy másik férfi az meg az autó sofőrjét kezdte verni a fejét ütötte neki
– tette hozzá.
Végül az autó sofőrjét nem kellett kórházba vinni, de a gyereket könnyebb fejsérüléssel szállították be a mentők.
Kerestük a Bács-Kiskun vármegyei rendőrséget, hogy elfogták-e a verekedőket, valamint, hogy milyen eljárást indítottak, de vasárnapi adásunkig nem válaszoltak.
Tiszaföldváron egy 27 éves férfit ütött el egy autós vasárnap. Egy apa a gyerekével a játszótérre sétált, amikor látták az elgázolt gyalogost.
Annyit láttam csak, hogy nem mozdult, körülötte már nagyon sok autó állt, még akkor mentőautót, rendőrautókat nem láttam, csak annyit, hogy fekszik az ember
– mondta a Tényeknek Imre Viktor.
Mentőhelikoptert is riasztottak a balesethez, a férfit fej és végtagsérülésekkel vitték kórházba. A rendőrség szabálysértési eljárást indított.

Letartóztattak egy rendőröket fenyegető férfit Kaposváron

Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt

Méteres lángok csaptak fel Győrújbaráton, kiderült, mi okozta a tüzet

Összecsomózott övek tartották össze az M3-ason száguldó horrorkaravánt

Helyszíni fotókon a Mol tiszaújvárosi üzemében történt robbanás, egy ember meghalt

Ránk kacsint a nyár a pünkösdi hosszú hétvégén

Ijesztő baleset: Videón, ahogy felökleltek egy motorost Békésen

Videón, ahogy egy részeg autós kacsázott a Balaton felé vezető úton

Mentők siettek egy várpalotai óvodához, mérgező virághagymát ettek a gyerekek

Gyógyszertárban dühöngött egy nő Sopronban – videóval

Tűz ütött ki a Gyorskocsi utcai börtönben: egy fogvatartott meggyújtotta a matracát

A pótkocsi alá zuhant és meghalt egy 47 éves férfi Csarodán