
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Itt vagyok egy 2 éves gyerekkel fűtés nélkül és volt képe ezt megcsinálni
– így panaszkodott egy budapesti nő egy nyilvános posztban, miután állítása szerint egy szerelő átverte őt. Egy Facebook csoportban találta meg a férfi hirdetését, nem ismerte őt addig, míg ki nem hívta magához kazán tisztításra Rákosmentére a 17. kerületbe. A szerelő szétszedte, majd kitakarította a berendezést, ezután elromlott. A nőnek azt mondta 30 ezer lenne a munkadíj, megrendel egy alkatrész és visszajön. Addig elkért 20 ezer forintot, majd távozott és azóta sem látták.
Egy kommentelő azt írta, már nála is járt és a mai napig bánja.
Az említett szerelőt elérte a Tények telefonon, aki kikérte magának, hogy csalónak hívják.
Még én vagyok hülyére véve, én vagyok hülyének nézve. Az a dolog, amit kértek, az meg lett csinálva. És utána még engem hurcolnak meg
– mondta.
Állítása szerint nem vert át senkit, és azt sem ígérte meg, hogy visszamegy egy alkatrésszel, ezt ugyanis nem kérték tőle. Ő csak a tisztítás díját kérte el.
Ezt már lerendeztük egymás között. Szóval megoldódott. Mondtam, hogyha szeretnék az alkatrészt, én megrendelhetem, az két három munkanap. Választ nem kaptam, hogy rendeljem-e meg. Utána hívogattak, hogy én mikor megyek, meg minden. Mondtam, hogy én költözök el, már nem fogok tudni menni
– tette hozzá a szerelő.
A kisgyerekes édesanya azt írta a Tényeknek, hogy azóta hívtak egy másik szerelőt, és kiderült, hogy nem is kellett új alkatrész, a férfi rontotta el a kazánt, és feltehetően azért nem lehetett őt elérni, mert nem tudta összeszerelni a berendezést.
A fűtőberendezések karbantartása fontos. Vannak, akik inkább klímát szereltetnek be a házukba, így ugyanis nem keletkezhet a lakásban szén-monoxid. Azonban, ezt is ugyanúgy ellenőrizni kell minden évben.
Amennyiben csalóval állunk szemben, érdemes a rendőrséget hívni. 2019-ben egy testvérpár vízvezeték szerelőnek adta ki magát, de javítás helyett ékszereket lopott el egy nyugdíjastól az V. kerületben. A X. kerületben pedig 100 ezer forintot csaltak ki egy férfitól ugyanezzel a módszerrel.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen