
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Különösen nagy kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a rendőrség.
Egy budapesti kórház főigazgatója még 2022 májusában tett feljelentést. Az intézmény egyik vezető beosztású humánpolitikai munkatársa ugyanis az előző évben húsz olyan személyt rögzített munkavállalóként, akik sohasem dolgoztak a kórházban – közölte a rendőrség közleményében.

Kifejtve, hogy a fiktív alkalmazottak valódi bankszámláira 11 hónap alatt több mint 246 millió forint bért és egyéb juttatást utaltak. A nyomozók azt is kiderítették, hogy az 50 éves nő korábbi munkahelyén, egy másik egészségügyi intézetben is fiktív alkalmazottakat rögzített egy beosztottja segítségével. Ott 51 ember után csaknem 332 millió forintot utalt át 2016 és 2021 között, a nem létező dolgozóknak pedig szerződéseket és egyéb iratokat hamisított. Az utalásokhoz szükséges bankszámlák nyitását strómanokon keresztül a vezető beosztású HR-es nő férje és egy másik férfi intézte. A számlatulajdonosok tudatában voltak, hogy bűncselekményben segédkeznek, amiért többször anyagi ellenszolgáltatást kaptak. A nyomozók összesen 49 embert hallgattak ki pénzmosás bűntett megalapozott gyanújával.
A négy szervezőt bűnszövetségben és üzletszerűen, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalás bűntett miatt hallgatták ki, a HR-es nő férjét ezen kívül pénzmosással, őt magát pénzmosással és hamis magánokirat felhasználásával is gyanúsítják. A rendőrök a hamis iratok mellett két autót, négymillió forintot és egy jachtot is lefoglaltak. Valamennyi gyanúsított szabadlábon védekezik.
A nyomozók most vádemelési javaslattal átadták az ügy iratait az ügyészségnek.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen