2026. június 13. szombat, Anett, Antal
15°C Budapest

Durva részletek derültek ki a dunaföldvári gyilkosságról

Halálra késeltek egy 24 éves férfit Dunaföldváron csütörtök hajnalban. Az áldozatra órákkal később találtak csak rá, ekkor azonban már nem lehetett rajta segíteni.
Tenyek.hu
2024. október 04., péntek 08:02
Vágólapra másolva!

Kordonnal zárták körbe a rendőrök azt a dunaföldvári társasházat, ahol csütörtökre virradó hajnalban az egyik lakásban leszúrtak egy 24 éves férfit. Az áldozatnak a súlyos sérülései ellenére még volt annyi ereje, hogy kimeneküljön a lakásból. Nem jutott azonban messzire, 150 méterre a tetthelyről összeesett és meghalt. A holttestére járókelők találtak rá.

Úgy tudjuk, Milánt, barátnőjének édesapja szúrta meg a lakásukban. Az ott élők szerint, a fiú szinte a négy fős családdal lakott, még a házimunkából is kivette a részét.

- mondta egy szomszéd.

A 60 éves késelőt is dolgos embernek ismerték, aki egyedül tartotta el a családját. Sokat utazott, mivel sofőr volt egy utazási irodánál.

– tette hozzá.

Nemrég jött haza. A szomszédok szerint, azon dühödött fel az édesapa, hogy Milán összeveszett a lányával, ami tettlegességig fajult. Ekkor lépett közbe az apuka késsel a kezében. Milán az életéért küzdött, amikor kifutott a lakásból. A késelést nagy valószínűséggel a család jelentette hajnali kettőkor, az áldozatot azonban csak órákkal később találták meg. A rendőrség eljárást indított.

A férfit a kihallgatás után őrizetbe vette a rendőrség és kezdeményezte letartóztatását.

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk