
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Rendőrök helyszíneltek Nyíregyházán tavaly nyáron, egy 80 éves helyi asszonyt öltek meg. A vád szerint az áldozattal az egyik lánya végzett, az 52 éves nő különös kegyetlenséggel ölte meg az édesanyját. Úgy tudni, agyonverte, majd többször megkéselte, a nyugdíjas pedig megfulladt a saját vérében.
Az eset után először nem lehetett tudni, hogy ki ölte meg az asszonyt, a nyomozók viszont rájöttek, hogy az áldozattal az egyik gyereke végzett, feltehetően az örökségen vesztek össze. Az ügyben most tartották az előkészítő ülést, az ügyész ismertette, mi is történt pontosan.
Számolatlan esetben kézzel ütötte, lábbal rúgta, testszerte bántalmazta, melynek során a sértett a jobb oldali sorozat-bordatörést, a bal oldali nyolcas bordatörést és agyzúzódásos sérüléseket szenvedett el
– mondta az ügyész.
A támadó viszont még ekkor sem állt le, ezután megkéselte az anyját.
Több esetben szemből, illetve oldalról nyakon és fejen szúrta a sértettet, aki az őt ért sérülések következtében kialakult vérzés miatt, vér belehelés miatt megfulladt és a helyszínen elhalálozott
– tette hozzá az ügyész.
A szakértők megállapították, hogy az asszonyt 59 ütés érte, a lánya ebből csak 33-szor a fejére sújtott le kézzel és késsel. Az előkészítő ülésen a nő szerint hamisan vádolták meg és a kamerafelvételeken sem ő látszik, azt állította, hogy ártatlan. Az anyagyilkos ügye tárgyalásokkal folytatódik.
Korábbi tartalom:

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen