
Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket
Rengetegen tettek mécses Zákányban ahhoz a házhoz, ahol brutális kegyetlenséggel végezte ki kétéves kisfiát egy 37 éves férfi. A helyiek nem tudják feldolgozni az apa szörnyű tettét.
Miért kisgyereken kellett így bosszút állni, tényleg azért ez számomra felfoghatatlan
– mondta egy ott élő.
Pénteken egy disznóölő pisztollyal lőtte le gyerekét a gyilkos apa, majd a házban letakarta a holtestet.
Vigyázz magadra talán egy másik életben újra találkozunk! Soha nem felejtelek el
– ezt a posztot másnap osztotta meg a Facebookon. Egy másik bejegyzésben egy képhez azt írta, hogy a mai nap sorsdöntő lesz, mint az üzleti tevékenységekben, főleg a családban, majd elnézést kért a barátaitól gyerekeitől és volt párjától, Anikótól, azzal fejezte be, hogy minden tiszteletem a szüleimnek, páromnak gyerekeimnek, szép napot. Egy szakember szerint összefüggéstelen ez a bejegyzés.
Azt látom, hogy egy borzasztóan zavarodott ember volt az, aki ezt a posztot kirakta. Az eleje nem stimmelt, a végével nem voltak közte összefüggések tehát egy ilyen nagyon irreális és kicsit bizarr posztnak érzékelem
– magyarázta Kitanics Márk kriminálpszichológus.
Három évig volt együtt a kétéves Kristóf édesanyjával, azonban pár hónapja végleg szakítottak. A férfi azóta rendszeresen részeg volt, nem tudta feldolgozni a szakítást. Szombaton újabb gyilkosságra készülhetett, ugyanis áthívta magához volt párját azzal az indokkal, hogy beszéljék meg a gyerek elhelyezését, valamint kettőjük kapcsolatát, azonban a kisfiú ekkor már holtan feküdt a házban. Az anya nem ment át hozzá. A szakember szerint meg akarta ölni a nőt.
Abban az esetben, hogyha egy ilyen fals információval hívja át a személyt, hogy beszéljenek a gyerek sorsáról miközben a gyerek halott én azt gondolom, hogy ő szerette volna, hogy úgy mondjam elvarrni a szálakat és valószínűleg ő ellen is egy ilyen hasonló cselekményre készült
– tette hozzá szakértő.
A gyilkos apa vasárnap már a nagyobbik fiával pizzázott a házban, miközben az egyik szobában letakarva ott feküdt a kisfiú holtteste. Végül hétfőn fogták el a nyomozók a férfit, aki magával is végezni akart a disznóölő pisztollyal, de túlélte a lövést, kórházba vitték. A rendőrök azóta kihallgatták, nem tudta megmondani miért ölte meg a fiát. Az ügyészség letartóztatásra tett indítványt.
A Tények stábja beszélt az édesanya rokonaival, azt mondták összetört a tragédia miatt, most ők vigyáznak rá.

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból

Szürke hétvége a küszöbön: Változékony napok előtt állunk

Egressy Mátyás eltűnése: Elkeserítő hír érkezett

Egyetlen figyelmetlen mozdulat okozott maradandó fogyatékosságot egy gyömrői kocsmában

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

Több nap után meztelenül találtak rá egy férfire Nógrádban, megrendítő látvány fogadta a rendőröket

Dunai hajóbaleset - Megkezdődött az új elsőfokú büntetőper

Hajmeresztő videók: Így koriztak a keddi havazás után az autók az utakon

Pláza épül Budapest közelében, pár hónap múlva lenne a kapunyitás

Gripen húzott el Debrecen felett, félelmetes jelenségre figyeltek fel a helyiek

Aggasztó időjárás-jelentés: Sajnos ezt sem ússzuk meg