
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Különös módszerrel szállított háziállatokat az M7-es autópályán egy Mercedes sofőrje. A Tények.hu olvasója éppen a kocsi mögött érkezett, és videóra vette a nem mindennapi látványt.
Az utánfutóban egy kecske és egy bárány tűnt fel, amelyeket kötelekkel rögzítettek a pótkocsiban, hogy ki ne repüljenek nagy tempó mellett a sztrádára.
Az egészen biztos, hogy a mercedeses nem a KRESZ-ben előírtaknak megfelelően járt el a jószágok szállításánál, a felvétel készítője szerint már az állatkínzás lehetőségét is felveti, amit tett.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek