
Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni
TEK-esek fogták el a kamasz fiút másfél éve Miskolcon. Az akkor 17 éves Levente merényletet tervezett a korábbi általános iskolájában, erre pedig csak azért nem került sor, mert a hatóságok megállították. A fiú azóta javítóintézetben van, a bíróság most újabb tárgyalást tartott az ügyében. A fiú teljes körű beismerő vallomást tett.
A világnézetem rengeteget változott. Emlékszem, hogy régen úgy gondoltam, hogy nincs jó ember a földön, mert másokat okoltam olyan dolgokért, amikért én voltam a hibás
– mondta a fiú, aki 50 diák megölését tervezte, ezt egy internetes zárt csoportban is részletezte, fegyvert azonban nem tudott szerezni. A javítóintézetben nevelők, pszichológusok és pszichiáterek foglalkoznak vele.
Egy olyan csoportba kerültem, ahol olyan nevelőim voltak, akikkel sokat beszélgethettem és megpróbáltak jó útra téríteni, sikerült is
– tette hozzá.
Levente azóta szorgalmasan tanul és próbálja elkerülni a javítóintézeten belüli konfliktusokat is. Édesanyjával már arra készülnek, hogyan folytathatja majd az életét a büntetésének letöltése után.
Nyáron, az előkészítő ülésen 2 év 6 hónap javítóintézetet kért az ügyész a fiúra, a törvényszék viszont ezt nem fogadta el, szakértők kirendelését kérték. Azt szeretnék megvizsgálni, hogy Levente a mentális állapota alapján visszaengedhető-e a társadalomba. Az anya most már hálás ezért a döntésért.
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a nevelőintézetnek illetve a hatóságoknak azt, hogy megállították a gyermekemet a lejtőn
– hangsúlyozta az anya.
A tárgyalások szerdán folytatódnak, ekkor zárt ajtók mögött a szakértőket fogják meghallgatni.

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta