
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán
A kerek évforduló alkalmából vidám múltidézéssel kezdődött a műsor pénteken reggel.
Számtalan emlékezetes pillanat adódott az elmúlt 20 évtizedben. Például, amikor Fekete Pákó nem tudta féken tartani magát és nekiesett egy filmrendezőnek, mert állítólag meghazudtolta. Hasonlóan bevésődött Paudits Béla kiakadása és káromkodásai élő adásban.
A betelefonáló nézők is tudtak számtalan vicces pillanatot okozni. Egyebek közt, amikor arra a kérdésre, hogy ki Zana József fia, azt válaszolta a néző, hogy Kozso.
Számtalan rendkívül vicces pillanat is adódott, sőt olyan is, hogy Demcsák Zsuzsa nevetőgörcsöt kapott.
Az is az élő adás varázsának köszönhető, amikor egy vihar szó szerint elmosta a Mokkát a Balaton parton.
A legmegdöbbentőbb emlékek közé tartozik Hujber Ferenc legendás nyilatkozata is, amikor is Jézust színésznek nevezte. Mint évekkel később kiderült, Hujber Ferenc ezt egy szívatásnak szánta.
Ezt azonban sikerült még Kozsonak is felülmúlnia, aki szerint a Balatonban igenis élnek delfinek.
A vidám percek mellett számtalan megható pillanatot is átélhettek a Mokka nézői.
A TV2 hírigazgatójának is kedvenc műsorai közé tartozik a Mokka.
Szenzációs a nézettségünk, a TV2 hírosztályának összes idetartozó műsorai, a Tények, Tények Plusz és a Mokka is, illetve a tenyek.hu látogatottsága is nagyon-nagyon magas. Nagyon büszke vagyok magunkra. A TV2 hírosztályának csapata a médiában szinte egyedülálló. Erre nagyon-nagyon büszke vagyok.
Fantasztikus érzés, hogy a nézők értékelik a munkákat és minden reggel minket választanak. Köszönöm a nézőknek és a kollégáimnak
– hangsúlyozta Gecse Vivien.

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból