
Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket
Megérkezett az egy hónappal ezelőtt Baján megtalált, befalazott maradványok genetikai vizsgálatainak eredménye, amelyről kedden adott tájékoztatást dr. Kovács Gábor rendőr alezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.
Mint mondta, a rendőrség a Nemzeti Szakértő- és Kutatóközponttól a napokban kapta meg az ügyben döntő jelentőségű információkat.
A DNS-vizsgálat kétséget kizáróan igazolja, hogy a csontváz lelet azonosságot mutat a 2000. május 28-án, Baján eltűnt gyermekkorú Till Tamás személyével. A körülmények és az előzetes igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján az a megállapítás tehető, hogy Till Tamás erőszakos úton vesztette életét, halála idegenkezűség eredménye
– tájékoztatott kedden az alezredes, hozzátéve, az ügyben emberölés gyanúja miatt folytatnak nyomozást ismeretlen tettessel szemben.
Mint arról korábban beszámoltunk, a kisfiú Baján tűnt el 2000 májusában, gyereknapon. Biciklivel indult el a közeli vadasparkba, ám oda már érkezett meg, útközben nyoma veszett. Szülei azóta sem mondtak le róla: minden évben megünnepelték a születésnapját és reménykedtek, hogy egyszer hazatér. A rendőrség azóta is nyomozott az ügyben.
Az Index úgy tudja, egy férfi halálra gázolhatta a bicikliző fiút, a holttestét pedig befalazta az épülő házába.

Hangosan morajlott az ég Somogy felett, ijesztő látvány fogadta az embereket

Videón az Oktogonnál történt brutális gázolás, a motorosnak esélye sem volt elkerülni a balesetet

Szörnyű reggel Szabolcsban: Négyen sérültek meg a brutális balesetben - videóval

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Gázolt a vonat Győrnél

Letartóztatták a döbröközi nő megölésével gyanúsított férfit

Egy laza pulcsi is elég a munka ünnepén, 25 fokkal robban be a korai nyár

„Sportpedagógiából megbuktam!” – Mondta a jászberényi karateedző a szerdai tárgyaláson

Nyakunkon a hosszú hétvége, így lesznek nyitva a boltok

Kilenc évet kapott a férjét megfojtó pécsi nő

Megérkeztek Kecskemétre a legmodernebb Gripenek