
Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában
Hétfőn előkészítő ülést tartanak annak a nevelőanyának az ügyében, akivel szemben különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emeltek vádat – állt a Debreceni Törvényszék közleményében.
Információk szerint 2021 októberében a nőnél ideiglenesen helyezték el az akkor kétévesgyermeket és 9 hónapos testvérét, de az orvos közel egy hónap elteltével még nem fedezett fel bántalmazásra utaló nyomokat.
Később azonban a nő rendszeresen kiabált a kicsikkel, valamint szidalmazta és bántalmazta őket, sírós természetük és étvágytalanságuk miatt. Habár vádlottat párja próbálta nyugtatni, nem járt sikerrel.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Kell a pénz, miből lesz fizetve a rezsi
– mondta a férfinak a kegyetlen nevelőanya, aki volt, hogy a piciket beledobta az etetőszékbe vagy két kézzel rázta őket. Sőt a nő ahelyett, hogy szakemberhez vitte volna a kicsiket, inkább telefonon kért tanácsot ismerőseitől.
A kétéves kislány kiszáradt állapotban, karmolásokkal a testén és törött csontokkal, testvére pedig súlyosan alultápláltan, szintén törött csontokkal került kórházba.
A hivatal 2021 decemberében elvette a vádlottól a gyermekeket.

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt

Szerdán lejár a határidő, figyelmeztet a NAV

Meghalt Scherer Péter

Kegyetlen módon bánt áldozatával egy férfi Baranyában

Akciófilmbe illő jelenetek az M5-ösön: Futva menekült a kamion sofőrje – videóval

Rendőrkocsit is letarolt egy furgonos Kunfehértónál

Dührohamot kapott a miskolci buszmegállóban egy férfi - videóval

Gyújtogatás miatt lángolt egy ház Szadán

Videón, ahogy két férfi felgyújt egy luxusautót Érden

Megrázó részletek derültek ki az albertirsai családi tragédiáról, elképesztő mit tett a kétgyermekes anya