
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Ítélet helybenhagyását indítványozták annak a nőnek az ügyében, akit kiskorú gyermeke sérelmére emberölési kísérlet miatt hosszú szabadságvesztésre ítéltek – állt a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség keddi sajtóközleményében.
Információk szerint az anya egyedül nevelte 6 éves kislányát egy Bács-Kiskun vármegyei házban, amikor 2022 szeptemberében egyik éjszaka álmából felriadva alkoholt ivott és visszafeküdt alvó gyermeke mellé. A nő hajnalban ismét felébredt, majd a konyhában magához ragadva egy 19 centiméter pengehosszúságú kést rátámadt a kicsire.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Sátán, sátán! Megszabadítalak!
– kiabálta a nő, miközben kétszer fejen szúrta alvó kislányát. A házban tartózkodók azonban felébredtek a lármára és véget vetettek a bántalmazásnak.
A gyermek életveszélyes sérüléseket szenvedett, azonban az időben kiérkező orvosi segítségnek köszönhetően túlélte a rettenetes támadást.
A nőt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől való eltiltásra ítélték feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül, valamint szülői felügyeleti jogát is megszüntették. A döntés nem jogerős, mivel az elkövető és védője enyhítés érdekében fellebbeztek ellene, de az ügyészség az ítélet helybenhagyását kérte.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen