
Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson
Egy kecskeméti nőn még 2020 tavaszán hajtott végre életmentő műtétet egy szakember, aki végül a kezelőorvosa is lett.
A beteg a felépülését követően rendszeresen kereste a férfit, előbb telefonon és e-mailben, később pedig személyesen azért, hogy párkapcsolatot alakítson ki vele. Az orvos viszont a páciens közeledését következetesen elutasította – derült ki a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség sajtóközleményéből.
A nő naponta megjelent a férfi munkahelyén, hetente kétszer pedig a belvárosi magánrendelésén azért, hogy személyesen is kifejezésre juttassa az érzéseit.
A zaklató a rendelő előtti lépcsőfeljárón vagy a váróteremben a nemi vágyának felkeltése céljából többször is meztelenül mutatkozott a férfi előtt.
Attól sem riadt vissza, hogy időről-időre kövesse őt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Előfordult, hogy amikor a férfi a rendelője előtt parkoló autójába beszállt, a páciens megpróbált mellé bepattanni. Más alkalommal elé lépett a zebrán, hogy megállásra kényszerítse őt.
A zaklatásnak rövid időre az vetett véget, hogy a beteget letartóztatták, ugyanis nem tartotta be a távolságtartást, amit az orvos kért ellene.
Pár nappal a szabadulása után azonban újból rendszeresen felkereste az szakembert, akit legközelebb egy szív alakú lufival a kezében várt autója mellett.
Az ügyészség a jelenleg letartóztatásban lévő nőt zaklatás és szeméremsértés vétségével vádolja, ezért vele szemben fogházbüntetés kiszabását indítványozta.
Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Égő pincében meghalt egy idős férfi Pusztaszabolcson

Szirénázó mentő gázolt el egy 13 éves kislányt Pécsen

Lecsaptak a zuglói sorozat-csalókra – videóval

Édesanyja életéért küzdött egy nő zalai otthonukban

Egy rendőr is kórházba került a nagykörűi tűzvésznél

Kislányt, az édesanyát, egy idős nőt és három mentőt is kórházba kellett szállítani Csepelen

Két vonat is letarolt egy kocsit Pécel és Isaszeg között

Ne adja ezeket a babáknak, szennyezettek – visszahívták a boltokból

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval