
Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között
Szirénák hangjára riadtak a szegedi Makkor-erdős soron élők szerdán. Tűzoltók mentők és rendőrök lepték el a környéket. Az egyik lakásból ugyanis kellemetlen szag áradt és az ottlakókat sem látták napok óta a szomszédok. Ők értesítették a hatóságokat.
Mivel nem tudtak bejutni az ajtón a tűzoltók, ezért létra segítségével másztak be az ablakon, majd betörték az ablakot és úgy mentek be.
Három halottat találtak bent. Egy negyven év körüli nő holttestére és a nyolcvan év körüli szüleire bukkantak. Pillanatok alatt egy családi dráma bontakozott ki. Kiderült ugyanis, hogy a középkorú nő súlyos beteg volt, idős, mozgáskorlátozott szülei ápolták.
Elvileg az anyukának is meg a lánynak is erős csontsorvadásuk volt
– mondta egy szomszéd.
Évek óta nem látták őket az ott élők, valószínűleg nem tudták elhagyni a lakást.
Covid óta nem jöttek ki és a bácsit láttam nagyon ritkán éjszaka, hogy rugdossa lefele a szemetet a lépcsőn, de nagyon nem tudott mozogni normálisan
– tette hozzá.
Úgy tudjuk, a napokban a súlyos betegsége miatt meghalt a negyven év körüli nő. Szülei nem tudták feldolgozni a tragédiát és úgy döntöttek, gyerekük után mennek. A két idős órákra lányuk halála után öngyilkosok lettek.
Egy ott lakó szerint a bácsi az felakasztotta magát.
A rendőrség a tragédiát közigazgatási eljárás keretében vizsgálja, miután kizárták az idegenkezűséget.
Ha öngyilkossági krízisben van, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, akkor a nap 24 órájában az ország egész területéről (mobilról és vezetékes telefonról) ingyenesen hívhatja a 116-123 lelki elsősegély szolgálatot.

Dráma Dunaújvárosban, mentőhelikopter landolt a házak között

Digitális Állampolgár mobilalkalmazás: már a használt autók adásvételét is lehet intézni

Magánéleti okokból lehetett öngyilkos a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj honvédtisztjelöltje

Budapesten rendezik meg az 1. Patrióta Nagygyűlést március 23-án

Sokk a benzinkutaknál: szerdától a lélektani határt is átlépte a drágulás – ennyit kell fizetni a védett ár nélkül

Holtan találtak egy testvérpárt Sajókazán, borzalmas tragédia történt szerda hajnalban

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval