
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Beismerő vallomást tett egy 50 éves vajdácskai férfi, aki ellen a Sárospataki Rendőrkapitányság amiatt nyomoz, mert szerda délelőtt egy családi vita hevében összesen kilenc háziállatát ölte meg. A police.hu pénteken közleményében azt írta, a férfi négy kölyökmacskát földhöz vágott, öt kanárinak pedig kitekerte a nyakát.
A Sárospataki Rendőrkapitányság még aznap délután gyanúsítottként hallgatta ki a férfit, aki azzal védekezett, hogy élettársa a veszekedés után megkérte, hogy költözzön el, és vigye magával az állatait is. Ekkor nagyon ideges lett, és az állatokat sem tudta volna hova vinni, ezért választotta ezt a drasztikus megoldást.

A fotó illusztráció: Magyar Rendőrség
A férfi beismerő vallomást tett, az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezik – tudatta a rendőrség.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen