
Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó
Rendőrök helyszíneltek Nyíregyházán ezen az erdős részen, ahol egy 12 éves kislány, megerőszakolt és megfojtott holttestét találták meg. Rebeka eltűnését még vasárnap, egyik családtagja jelentette. Elmondásuk szerint, a tinilány a múlt héten belepétett egy szögbe, ezért megkérték a család gávavencselői ismerősét Dávidot, hogy Nyíregyházára vigye orvoshoz. A 32 éves férfi elvitte a kislányt kötözésre, majd eltűnt Rebekával. A lány nagymamája ekkor értesítette a hatóságokat, erről ő maga beszélt a Tényeknek.
Egy, két óra körül vártam, hogy a gyerek kerüljön elő, nem került elő és hívtam a gyámügyeseket
– mondta a Tényeknek a nagymama.
A rendőrök néhány órán belül megtalálták a lányt korábban elkísérő B. Dávidot, aki azt állította a nyomozóknak, hogy Rebekával szerelmi kapcsolatban álltak, és az orvosi ellátás után Nyíregyházán sétálni indultak. Egy erdős területre mentek, ahol összevesztek, és a vita hevében megfojtotta a lányt. A szomszédok és a családtagok szerint ez hazugság. A férfi valójában próbált közeledni a kislányhoz. Többször az ölébe ültette, de a gyerek mindig elutasította őt. A családja szerint, kedves lány volt Rebeka.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság emberölés miatt indított nyomozást.
A 32 éves gávavencsellői férfit emberölés bűntett megalapozott gyanújával kihallgatták a rendőrök, majd őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.
A férfi a gyerekgyilkosság miatt akár életfogytiglani fegyházat is kaphat.

Három balesetet is okozott a mezítláb menekülő részeg cserbenhagyó

Biciklist gázoltak halálra Kecelnél, két autó ütközött

Tragédiában halt meg egy nő Szenteste hajnalán Hajdúszováton

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal