
Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK
Nem vállalja a felelősséget, sőt tagadta bűnösségét az 56 éves karateedző, aki úgy felrúgott egy 8 éves kisfiút a szolnoki kalandparkban, hogy a gyerek a levegőben megpördülve a fejére esett. Az egész országot sokkoló gyermekbántalmazás ügyében a rendőrség augusztusban zárta le a nyomozást.
Az ügyészségnél most elmondták: a kihallgatáson a kiskorú veszélyeztetésével és súlyos testi sértéssel gyanúsított volt edző tagadta, hogy bántani akarta a kisfiút.
A rúgást elszenvedő kisfiú anyja a videóból tudta meg, hogy mi történt a gyerekével. Az eset után sokkos állapotban nyilatkozott a Tényeknek.
A piros szőnyegre, így mondta Roli, hogy a piros szőnyegre odahúzta és már rúgta is. Aztán otthagyta, visszament, majd nyakon öntötte vízzel és fölrángatta, hogy ő nem egy lány és ő nem nyafoghat
– mondta akkor az édesanya.
A sokkoló eset országos felháborodást okozott, rengetegen álltak ki a bántalmazott gyerek mellett, programokat szerveztek Rolinak és ajándékokat kapott. Lelkileg viszont nagyon megviselték a történtek. Bántalmazója a botrány kirobbanásakor éppen Spanyolországban nyaralt, ahonnan csak hetekkel később utazott haza. SMS-t írt az édesanyának, hogy személyesen szeretne bocsánatot kérni a kisfiútól, ehhez az egyedülálló anya is ragaszkodott. Később azonban ennek elhalasztását kérte a karateedző, viszont azóta sem kért bocsánatot.
Most, hogy a férfi tagad, újra megkerestük az édesanyát, aki azt mondta dühítő, hogy a férfi nem vállalja a felelősséget.

Lendületben a magyar vállalkozások – eredményes évet zárt az MKIK

Rendkívüli hír érkezett a budai kórházból eltűnt kisfiúról, a hóban fekve találták meg

MTÜ-elnök: 2025-ben az előző évi rekordját is megdöntötte a turizmus

Operatív Törzs: senki se induljon útnak ott, ahol meteorológiai riasztás lesz érvényben ónos eső miatt

Esztergom utcáján találtak egy kislányt, rendőrök értesítették a szülőket

Kemény fagyok után jön némi enyhülés

Kormány: Teljes a készültség, segítünk a bajban! - videóval

Rossz számot hívott, sziklák közt töltötte a fagyos éjszakát Miskolcon

Hihetetlen jelenet az M0-son: sérült állat totyogott az autók között

Autót loptak, benne egy 5 éves gyerekkel Szombathelyen

Kocsi mögé kötve síelt egy férfi Szegeden - életveszélyes

Operatív törzs: senki ne induljon útnak ott, ahol narancs riasztás van