
Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba
Kedd éjjel öthónapos ikrekhez riasztották a mentőket Békésen, két különböző alkalommal. A BEOL információi szerint a kisfiú sírva ébredt és szaggatottan vette a levegőt, ezért kórházba szállították édesanyja kíséretében. Később az apa jelezte, hogy az ikerlány is rosszul van, nem lélegzik, ezért a mentők újra az otthonhoz siettek.
A férfi azt állította, hogy gyermeke leesett az ágyról, azonban a szakemberek sérüléseket fedeztek fel a baba fején és arcán, akinél ekkor már semmilyen életjelenséget sem tapasztaltak.
A lap úgy tudja, hogy a kislány újraélesztése több mint 70 percig tartott, majd kritikus állapotban szállították az intenzívre, ahol csütörtök hajnalban meghalt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Az egészségügyi szakemberek úgy ítélték meg, hogy a gyermek sérülései nem származhattak esésből, ezért jelentették az esetet a rendőrségnek.
A történtek miatt előállították a kicsi apját, aki a kihallgatáson beismerte, hogy bántalmazta a csecsemőt. A férfit őrizetbe vették és emberölés gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.
A kisfiú azóta jobban van, tünetmentes.
Kapcsolódó tartalom:

Csecsemőtragédia Heves vármegyében: Borzalmas, lassú halált halt egy kisbaba

Drámai fotókon a herendi baleset

Sokkoló felvétel: Frontálisan ütközött két autó a 7-es főúton

Törökszentmiklósi baleset: A roncsok között egy embert holtan találtak

Riadalom a Fejér vármegyei börtönben, egy rab életéért küzdöttek

Lesújtó hír érkezett: Elvesztettünk egy országos bajnokot

Üzemanyagár-változás: Ha tud, még ma tankoljon!

Több tucatnyi óvodás fertőződött meg éjszaka Egerben

Elhunyt Hőke Dávid, a tragikus hírt az egyetem tudatta

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn