
Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett
Súlyos betegség után, életének 40. évében meghalt Gáspár Cecília, a magyar női labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya – közölte hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség a honlapján.
1984. szeptember 11-én született Budapesten. Pályafutását a Feminában kezdte, Kiss László irányításával 2002-ben, majd 2003-ban, 2006-ban, 2007-ben és 2008-ban is bajnoki címet nyert. 2005 és 2011 között 28-szor ölthette magára a címeres mezt az A-válogatottban.
Légiósként játszott 2008-tól a cseh 1. FC Brno színeiben, illetve erősítette a német TSV Crailsheim és ETSV Würzburg csapatát is.

Fotó: MLSZ
Sporttudományi tanulmányai során 2011-ben elnyerte a Német Akadémiai Csereszolgálat (DAAD) a külföldi országokból érkező, különösen jó és elkötelezett hallgatóknak felajánlott ösztöndíját.
Ekkor kezdett dolgozni csoportvezetőként is a würzburgi Decathlon fióknál. 2012 novemberében Stuttgartba költözött. 2014-től a Saar-vidéki Decathlon fiókvezetője lett, majd pedig a Decathlon plochingeni központjában dolgozott.
A 2022–2023-as idényben újra magyar csapatokban futballozott, és két mérkőzésen szerepelt az NB II-es Azul Verde együttesében.
Gáspár Cecíliát két fia is gyászolja.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Vonat és teherautó ütközött Mezőtárkánynál, mentőhelikopter is érkezett

Tarolnak a netes csalók, kiderült, újabban mivel bizniszelnek

Videón a döbbenetes mentés: kerítés fogságába esett egy őz Kaposváron

Kiderült, hogy kik lopták el kisgyerekkel együtt a kocsit Szombathelyen

Kutyákkal és drónokkal is keresték az eltűnt nyugdíjast Gyálon

Megcsúszott és felparkolt a szalagkorlátra egy autós Szeghalmon

Veszélyes órák jönnek - ónos eső csap le több térségre

Papucsban, alig felöltözve indult el a fagyos időben a fiatal nő

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

Tragédia Monorierdőn, egy idős férfi az áldozat

Embercsempészés közben borult fel az autó – rendőrök elől menekült

Operatív törzs: az egészségügy és az oktatás is zavartalanul működik


