
Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia
Vádat emelt az ügyészség 5 férfival szemben, akik belvárosi ATM-eknél loptak meg turistákat úgy, hogy felvették az átvert külföldiek bent hagyott bankjegyeit – közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség.
A különböző korosztályú tolvajok 2022 szeptemberétől decemberéig a VII. kerületi Kazinczy utcai bankautomatáknál vadásztak áldozataikra, főként külföldi turistákra. A vádirat szerint a férfiak segítségüket ajánlották fel az áldozatnak, mondván, hogy magyar nyelven alacsonyabb a kezelési költség, majd elhitették vele, hogy az ATM nem működik, és egy másikhoz kísérték. Amíg ott újra elindították a készpénzfelvétel folyamatát, a banda egyik tagja odalépett, és a „hibásnak” ítélt automatából, társa takarásából felvette az időközben kiadott bankjegyeket.
A tolvajok így összesen három turistától összesen 360 ezer forintot loptak el.
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség az 5 férfit – részben üzletszerű – lopásokkal vádolja, 3 terhelttel szemben végrehajtandó börtön-, társaik ellen felfüggesztett fogházbüntetést, egyes vádlottakkal szemben pedig a gazdagodás erejéig vagyonelkobzást is indítványozott.
Korábbi tartalom:
Kiderült, miért gyújtotta fel az ATM-et Tatabányán, videóra vették

Halálos vonatgázolás Pincehelynél, elkerülhetetlen volt a tragédia

Billiárddákóval verte agyon saját húgát egy férfi Ecsegen

Felborult egy csónak a Dunán – civilek is küzdöttek az egyik utas életéért

Megpróbált megszökni egy rab Veszprémben

Utolsó pillanatban mentette ki a kocsiját a lángoló garázsból Zagyvarékason

Kamerafelvétel leleplezte le az utcán szemetelő fiatalokat Esztergomban

Egy játékbaba vonalkódjával próbált spórolni, de lebukott

A saját iskolájukba jelentettek bombariadót Budapesten

Saját traktorja ölt meg egy férfit Mőcsénynél

Videón, ahogy üvölt és leköpi a kocsit egy agresszív mercis Budapesten

Időjárás-jelentés: Nyomasztó előrejelzés érkezett hétvégére

Óriási, 23,6 kilogrammos szörnyet fogtak ki a Balatonból