
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az egyik csendes budai utcában lakik az Árpád hídi gázoló, aki miatt szörnyethalt egy fiatal biciklis egy éve. Sokkoló volt a látvány a tragédia helyszínén. Mindkét lába leszakadt a mindössze 26 éves férfinek, akkora erővel gázolta halálra luxus Mercedesével a száguldozó, amikor két BMW-vel versenyzett a hídon. A 700 lóerősre tuningolt sportkocsi sofőrje 70 helyett, 137 kilométeres sebességgel száguldhatott. Még nem emeltek vádat ellene, azonban most kiderült, hogy a balesetben eltört a kulcscsontja, ezt a vizsgálatok szerint a másik sofőr okozta.
Az ügyben az a gyanúsított, aki a második kocsit vezette, közúti baleset gondatlan okozásának vétségével lett meggyanúsítva, mivel, amikor beleszaladt az előtte már felborult autóba, akkor sérült meg az első kocsi sofőrje
– mondta a Tényeknek Rab Ferenc a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője.
Ezért a BMW sofőrje most kérvényezte, hogy jóvátételt fizethessen a biciklist halálra gázoló sofőrnek. Erről az ügyészség fog dönteni.
A másik illegálisan versenyző sofőr azt is hozzátette, hogy szerinte a Mercedesből kifolyt olajon csúszott meg. A következő hetekben dől el, hogy ezt teljes beismerésnek ítéli-e az ügyészség. Ha engedélyezik a jóvátételt, az Árpád hídi gázoló akár milliókat is kaphat.
Nem ez lenne az első, sokkoló döntés az ügyben. Tavaly októberben ugyanis elengedték a 34 éves gázolót, és háziőrizet alá került. Majd néhány hónapja újabb, megdöbbentő határozatot hozott a bíróság, és a háziőrizetet is megszüntette. A gázoló szabadon mozoghatott Budapesten. A döntés óriási felháborodást váltott ki, és az ügyészség is fellebbezett ellene. Ezután a bíróság szigorított, és kimondta, hogy este 8-tól reggel 7-ig nem hagyhatja el az otthonát. Napközben viszont ezután is szabadon mozoghat, de autót nem vezethet.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen