
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Fanni és Franciska napja volt. És mindössze hat nap a nemzeti ünnepünkig. Ráadásul egy szombati nap. A visegrádi wellness hotelben 200 vendég és a személyzet éppen az ebédhez készülődött, amikor a recepción lévő egyik számítógép füstöt jelzett a negyediken.
Akkor még senki nem gondolt semmi rosszra, az igazgató is úgy gondolta, hogy ura a helyzetnek, pedig a szálloda sorsa már megpecsételődött.
A kimenekült szállóvendégek számtalan videót készítettek az égő épületről. Kívülről is borzasztó volt a látvány, nemhogy belülről. Pintér Róbert a szálloda operatív igazgatója aznap a helyszínen volt. Sőt, ő volt az, aki megpróbálta eloltani a tüzet a 405-ös szobában. Először ő is azt hitte, hogy csak egy kis füstről van szó, amit hamar megoldanak, majd egy kis szellőztetés után újra használható lesz az apartman, jöhetnek vissza a vendégek. De tévedett.
Már akkora volt a tűz, hogy nemhogy a szoba, még a falak is elégtek. Még a betonfödém is meglágyult, elolvadtak a betongerendák, azoknak a kijavítása zajlik éppen.
A legdurvább tűz a negyedik szinten volt. Ráadásul az egész tetőszerkezete is égett. Szerencséjére a tűzoltók a legmagasabb, ötös riasztási fokozatnak megfelelő erőkkel vonultak a helyszínre, sőt hivatásos önkéntes egységek is érkeztek a hotelhez, akik azonnal oltani kezdték a tüzet.
De megélték, túlélték, sőt hat hónappal a tűz után újra tető alatt a legendás hotel.
Nincs olyan porcikája az épületnek, amit ne kellene, illetve kellett volna teljesen felújítani. Még a konyhába is lefolytak a lángok. Tönkretéve a berendezések nagy részét.
Egy jól megkötött biztosításnak és a tulajdonos hozzáállásának köszönhetően a tűzvész után egyetlen munkatársat sem küldtek el a szállodából. Persze ebben az időszakban a szobalányok nem ágyneműt vasaltak, hanem mondjuk építőanyagot cipeltek, kormot söpörtek, vagy éppen korlátokat festettek. Amit ottjártunkkor is éppen végeztek.
Kiderült természetesen az is, hogy akár már 2025 februárjától újra érkezhetnek a vendégek a szállodába, akár a 405-ös szobába is.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen