
10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is
A vádlott 2021 nyarán költözött egy pécsi külterületi zártkerti ingatlanba. A szemközti telken volt egy gödör, amit rendszeresen használt kerti és kommunális hulladék égetésére úgy, hogy sem a tűzgyújtásra, sem a hulladékgazdálkodásra vonatkozó szabályokat nem tartotta be – közölte az ügyészség.
Hozzátéve, hogy 2022. augusztus 18-án tűzgyújtási tilalom volt érvényben, a vádlott ennek ellenére kora délután műanyagot, fémdobozokat és háztartási szemetet helyezett el a gödörben, majd azokat egy öngyújtóval meggyújtotta.
A keletkező tűz a szárazság és a szél miatt belekapott az aljnövényzetbe, majd nagy sebességgel és lánggal terjedni kezdett. A vádlott és szomszédja próbálták a tüzet eloltani, de nem jártak sikerrel. A lángok perceken belül átterjedtek a szomszédos ingatlanokra, majd a széljárás megfordulásával a többi irányban is pusztítani kezdett. Összesen 17 telkén okozott a rohamosan terjedő tűz több tízezer forinttól több millió forintig terjedő összegű kárt, három lakóépület teljesen leégett.
A Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzethez tartozó erdőrészleteket is érintette a tűz, amit az orfűi tóból kivett vízzel, helikopter segítségével a levegőből oltottak. Megsérült a környékbeli áramhálózat is.
A vádlott miatt több mint ötvenmillió forint kár keletkezett és emberek biztonságát is veszélybe sodorta.
Az ügyészség vele szemben egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő közveszélyokozás vétsége és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt nyújtott be vádiratot és szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
MTI

10 éves unokáját erőszakolta meg egy nagymama többször is

Újabb helyen találtak azbesztszennyezést

Robbanás után halt meg a hős apa Mátészalkán

Videón, ahogy egy kertbe csapódik egy taxi egy szabálytalan autós miatt

Órákig tartott fogva fiatalokat lakásában egy nyíregyházi férfi

Holttestet találtak Hevesben, egy férfi az áldozat

Kegyetlen támadás Bács-Kiskunban: kölyökkutyát vettek célba Foktőn

Váratlan fordulatot vett egy rutinellenőrzés a X. kerületben - videóval

Magyarországon elsőként alkalmaztak sikeresen embriókori genetikai szűrést az SMA megelőzésére

Sikolyok szűrődtek a lakásból: új fordulat a szentlőrinci tragédiában

Meghalt Linczmayer László, gyászol a rendőrség

Borzasztó, amit át kellett élnie a két kisgyereknek a drogos nő miatt